A francia oktatást négy szinten érzékeljük: óvodában, általános iskolában, collège-ben (kb. a magyar felsőtagozatnak felel meg) és egyetemen. Kétféle minőségben: állami illetve magániskolában.

Általánosságban azt állapíthatjuk meg három trimeszter után, hogy itt is ugyanaz igaz, mint otthon: lehet csili-vili iskolában, jól fizetett pedagógus csapnivaló, s egyszerű, állami intézményben - helyi árakhoz képest nem magas jövedelemmel - nulla ellenszolgálatás mellett empatikus, profi nevelője gyermekednek.

Kisebbik lányunkat tanítja például Madame Tudodkivel, aki ötcentiről ordítja lányunk arcába gyakran, hogy "Pourquoi tu ne comprends pas ce que je dis?!?!" (Miért nem érted amit mondok?) A válasz erre az, hogy még nem tudok jól franciául. De lányunk ilyenkor kővé meredve retteg, s azt is elfelejti, amit esetleg értett.

Ezzel szemben Monsieur Aranypofix szerzett egy Boribon mesekönyvet magyarul, felolvasta hangosan az első oldalt, s megkérdezte sűrűn kuncogó gyermekünket, jól ejtette-e ki a hangokat. Közel sem. Az osztály meghallgatta lányunk előadásában a helyes kiejtést, majd ők is megpróbálták: csekély sikerrel. "Nos, ilyen nehéz megtanulni a francia kiejtést is!" - summázta a tanár úr gyermekünk helyzetét a társaknak. Matek órán megtaníttatta lányunkkal 1-10-ig a számokat magyarul az osztállyal. Kis vidámság a tanítási időből, óriási kedvesség a franciával birkózó tanulónknak. Éljen Monsieur Aranypofix!

A követelmény jóval alacsonyabb az otthon megszokottnál. Több gyakorlati feladat van - ami nagyszerű dolog -  viszont az alapműveltség gyengébb. Francia egyetemisták például (apa ott tanít) még nem hallottak Villonról, ami lássuk be, tök ciki.

Az írásra rendkívüli hangsúlyt fektetnek. A francia helyesírás valóban nehéz, sokat kell gyakorolni, de a külalak is fontos nekik. Félév alatt többet írtak (kézírással) a gyerekeink itt, mint otthon egész év alatt.

Nemzeti ünnep, megemlékezés nincs az iskolákban. Olyankor szünet van és kész. Ünneplő ruha? Sosem volt még rá szükség. Ez igazán mamabarát a vasalást tekintve, de szomorú is. Van méltósága, nevelő ereje a nemzeti ünnepeink formai/ tartalmi megélésének. Mindenkinek van unalmas iskolai ünnepség élménye, de nekünk van jó emlékünk is: nézőként, szereplőként, szervezőként egyaránt. Jó dolog emlékezni, ünnepelni. Még jó, hogy nem vagyunk franciák.

Az óvodai-iskolai napirend teljes mértékben pedagógusbarát, egyben szülőgyilkos.

8:30-kor kezdődik a tanítás az általános iskola 5. évfolyamáig (collège-ben 8:00-kor).

11:50-re kell menni az óvodásokért, 12:00-ra az iskolásokért, hogy haza menjenek ebédelni.

13:50-ig van ebédszünete a tanároknak, tanulóknak. A szülők, illetve hadrafogható nagyszülők, fizetett bejárónők viszont ebédeltetik a gyerekeket, majd visszakísérik őket az iskolába.

15:35-ig tart a délutáni óvodai munka, amiről nem lehet hiányozni. Tehát nincs olyan, hogy nem viszed vissza ebéd után a gyermekedet. Nagycsoportban nincs alvás. (Ez az óvodai évfolyam 'iskola előkészítő' csoport valójában.)

15:45-kor véget ér a tanítás az iskolásoknak is.

Ebédelhet menzán a gyermeked, de nem olcsón (A magániskolában pl. 7 euro egy ebéd. Állami oktatásban igazodik valamelyest a szülők jövedelméhez az étkezés ára, de így sem olcsó.). Az óvónőnek nem feladata az étkeztetés. A gyerekek viszik maguknak a tízórait (ami csak gyümölcs lehet), adott időben elrágcsálják és kész. Az ebédeltetést sem a tanárok végzik, hanem külön önkormányzati személyzet (állami iskola esetén), így a pedagógusoknak valódi ebédszünetük van: két órás.

Kisbabás szülők azonban rohangálnak a fáradt, nyűgös kistestvérekkel a hónuk alatt, mint a mérgezett egér az iskola és az otthonuk között: odakísérés, ebédfőzés, hazahozatal, visszakísérés, újra kísérés. Az oktatási épületekbe szülő nem léphet be, így a kapu előtt, esőben-viharban állunk és várunk, hogy kijöjjenek gyermekeink az intézményekből. A délelőtt nagyon rövid, a délutáni tanítás alatt pont semmit nem tudsz elintézni. Kalapot emelünk minden francia kisbabás, de egyben óvodás/iskolás szülő előtt!

5. évfolyamtól 8:00-17:00 óráig van tanítás, egy órás ebédszünettel. Hosszú napok ezek a megfáradt tanulóknak.

Szerdánként azonban csak DÉLIG van tanítás minden iskolában. Nem kell délután visszamenni. Ez a különórák napja.

Hasznos és fontos pauzája a hétnek a gyerekek számára. A szülőknek logisztikai bravúr: munka és testvérek mellett mindenkinek megfelelő kikapcsolódási formát biztosítani - ugyanazon délután.

C'est la vie.

Összességében NEM lehet azt állítani, itt az oktatás színvonala sokkal magasabb, egész más és minden jobb. Dehogyis. Máshol vannak a súlypontok. Ez hol jobb, hol rosszabb. S itt is igaz az, hogy a tanár személye óriási mértékben befolyásolja a tantárgyhoz való viszonyodat.

De mindegy milyen a suli, ha otthon ki lehet pihenni! 

Avagy Szent Miklós nem ugyanaz, mint Karácsony Apó!

Szerintünk Magyarországon is nagy a kavarodás a fejekben az elnevezésekkel kapcsolatban, de most a francaiországi szokásokról van szó.

Saint Nicolas, a Szent Miklós francia megfelelője, aki egy szent, a szegények jótevőjeként tartjuk számon, s ezért éppen a névnapján, december 6-án emlékezünk meg róla azzal, hogy észrevétlenül apró kedvességekkel ajándékozzuk meg egymást, különösen a gyerekeket. 

Ez a hagyomány Franciaországban kevéssé élő. Az egyenlőség, szekularizáció jegyében nincs különösebb jelentősége. Kiröhögtek minket, mikor újságoltuk, hogy ki szoktuk pucolni a cipőket 5-én este, hogy éjjel a Mikulás megfelelő módon tudjon ajándékot tenni bele. Plébániákon, egyházi intézményekben erősebb Szent Miklós püspök tisztelete természetesen.

Itt felénk, az ország elzászi területén a Mikulás elengedhetetlen ajándéka a "mannele": le bonhomme de la Saint-Nicolas/ Szent Miklós jóembere. Ez a kis, emberke formájú süti a december 6-i desszert. Minden pékségben zsákszámra kapható, képeslapokon receptje olvasható, plüssformában kirakatok dísze. Az oviban is ilyet kapnak a gyerekek és passz. Semmi szmk-s csomag, Mikulásnak beöltözött karbantartó bácsival való fotózkodás s egyéb fölhajtás.

December 7-én, az egyházi ünnepek felett udvariasan átívelő "fényünnepet" tartanak az állami oktatási intézmények. Lampionokat kell vinnie a gyerekeknek (egyénileg vásárolt ledes égővel, tűzvédelmi szempontok miatt, viszont környezetbarát szempontok nélkül), énekelnek, sütit árulnak jótékony célokra. Nem karácsony, nem Mikulás, nem advent: fényünnep.

Père Noël azonban egész más.

Kívülről úgy néz ki mint egy Mikulás, de ő 25-én reggel hozza az ajándékokat (nem apróságokat) s teszi a karácsonyfa alá észrevétlenül, amíg még alszanak a gyerekek. Levelet lehet neki írni, hogy mit hozzon.

Ehhez hozzájárul az is, hogy a karácsonyfa gyakorlatilag advent elejétől kezdve feldíszítve áll az otthonokban is, templomokban is (az utcákon megszokott otthon is). December 25-én annyi a változás, hogy a Karácsony Apó a szentestét követő reggelre meglepetéseket készít be a fa alá.

Tudjuk, hogy ez nyugaton elterjedt szokás, nekünk mégis nagyon furcsa.

A mi családunk továbbra is Jézus születését ünnepli karácsonykor s ennek formai elemeihez tartozik a várakozás is, hogy a fény és pompa (ami szintén szimbólum és számunkra azt a csodát jelképezi, hogy az Isten emberként közénk jött, megszületett) akkor ragyog fel és szét, amikor az ünnep elérkezett. Addig készülünk rá, várunk rá kívül-belül.

S a karácsonyi ajándékoknak is az a lényege számunkra, hogy egymást ajándékozzuk meg, akár ismeretleneket is: szív a szívnek, önzetlenül. Ezért távol áll tőlünk a Karácsony Apó körüli felhajtás, de sokfélék vagyunk. S ez nemzet független.

A mannele finom, jópofa hagyomány, keresünk hozzá autentikus receptet is!

Az indulási helyzetről írva említettük, hogy csupán Apa beszéli jól a gallok nyelvét. Nekünk mugliknak, meg kell birkóznunk a francia nyelv minden szépségével és árnyékával.

Otthon mindenki megnyugtatott minket, hogy a gyerekek csak úgy, hipp és hopp magukba szippantják majd a tudást, ne aggódjunk. Izgatottan várjuk a napot, amikor nyelvük megoldódik, szólásra nyílik ajkuk, s fhankofón szavak guhulnak ki foguk kehítésén!

Addig is, hétről hétre érdeklődve figyeljük a fejlődést, például óvodás fiunk életében:

- Tanultál ma valamit franciául, kisfiam?

- Nem.

- Nincs olyan szó, amit sokszor hallasz, esetleg ki is tudod már mondani, csak még nem érted, hogy mit jelent?

- De.

- Na, és mi az???

- Timothé.

Nagylányunk pár hét után már egyedül közlekedett az iskolájába. Rövid beszélgetést folytattunk erről az igazgatónővel, aki nagyon gondosan figyeli, segíti őt. Lelkesen újságoltuk, hogy lányunk önállóan jön reggelente, "avec roller" (gy.k.: rollerrel). Madame Tiptop megjegyezte, hogy még sosem látta lányunkat rollerrel, viszont 'járdácskával' annál többször. Nem értettük milyen 21.századi, új hullámos közlekedési eszközről beszél. Mozgó járdán jár a lányunk suliba? Elég menő. Közben odaért mellénk beszélgetésünk alanya, hóna alatt a rollerével. Madame Tiptop rá is mutatott:

- Oui, c'est ça. Voilà la trottinette.

- Mais c'est un roller! - csodálkoztunk.

Non. Mme Tiptop türelmesen elmagyarázta, hogy amit mi rollernek hiszünk, az náluk görkorcsolya. S amit mi a járda becézett, játékos szófordulatának véltünk (trottoir = járda), az a roller.

Azóta tudjuk, hogy mehetne a lányunk egyszerre mindkettővel is iskolába, de spongya rá.

Jómagam lelkiismeretes anyaként, igyekszem biciklivel közlekedni a városban. Nagyszerű lehetőség kínálkozik erre a legtöbb helyen. Több utca elején azonban tilos behajtani táblát találtam rövid kiegészítéssel, franciául: főleg biciklivel. Így gondosan kerültem, s nem mentem be az utcába. Nem volt egyszerű így eljutnom a légvonalban 300, általam tekerve 5300 méterre lévő boltba, de a szabály, az szabály. Este büszkén meséltem is férjemnek, milyen gondosan figyelek, fordítok, alkalmazom az idegen nyelvet. Sőt, be is tartom az előírásokat. Ő furcsa szemöldökvonallal rám nézve kérdezte, mi volt ráírva ezekre a tilos behajtani közlekedési táblákra?

- Sauf vélos - mondom. Azaz főleg/pláne bicikliknek.

- Szivem, a 'sauf' annyit tesz: kivéve.

 Tudom, tudom. Nemcsak a gallok dilisek.

Szeptember 1-től élt Apa szerződése, így a lakáskeresést augusztustól tudtuk érdemlegesen elkezdeni (kutatás, feltérképezés már tavasszal elkezdődött), hiszen - az A38-as igazolvány óta tudjuk -  bérléshez szerződés kell.

Amíg nincs francia lakcímed, nem lehet francia bankszámlád. Ha nincs francia bankszámlád, nem lehet veled munkaszerződést kötni. Amíg nincs munkaszerződésed, nem bérelhetsz lakást.

De - gondoltuk - addig is kinézzük, tárgyalunk, lefoglaljuk s iskolakezdéssel beköltözünk. Haha. Gondoltuk.

 (A képek illusztrációk)

Ad1.:

Augusztusban kiürülnek a francia városok. Mindenki a tengerparton sütteti a kis pocakját. Monsieur Megmutix az ingatlanügynök is, kollégái is, a lakástulajdonosok is. Ha valaki véletlenül mégis felveszi a telóját a koktélbár hűvösében, de megtudja, hogy egy magyar család szeretne időpontot foglalni lakásnézésre, sietve visszahívást ígér. Kutatásunk szignifikáns eredményei azt mutatják, az ilyen ígéretek beteljesülése: 0,007 %.

Ad2.:

Két ugyanolyan paraméterekkel megáldott lakás bérleti díja között, melyet ügynökség illetve közvetlenül a tulajdonos ad ki, lehet akár 1500 eurós árkülönbség is. Utóbbi az olcsóbb. Ahhoz, hogy őt elcsípd két nyaralás között, ott kell lenned helyben. Vagy ki kell bérelned a lakást még az elutazása előtt. De szerződésed akkor még nincs (esetleg fölös tőkéd se, hogy kivegyél egy lakást két hónappal korábban) így buktad a tulajdonostól való olcsóbb bérlést. De az ügynökség se hív vissza, így végülis mindegy. Így se, úgy se jársz sikerrel.

(A gall lakásügynökségekkel kapcsolatban még egy aprócska észrevétel. Szombaton - ami itt kvázi munkanap - csak eladással foglalkoznak, bérléssel nem. Az iroda nyitva, ugyanaz az íróasztal, ugyanaz a számítógép, ugyanaz a munkaerő, de nem. Most nem tudja megmondani van-e a környéken kiadó lakás, mert szombat van. Dilisek ezek, mi szóltunk.)

Ad3.:

Lakásbérléshez a következő dokumentumok a „beugrók” (ezek nélkül jobb, ha a híd alá mész):

• Fizetési kimutatás az elmúlt 3 hónapról
• Korábbi albérlet fizetett számlái, esetleg saját ingatlan tulajdoni lapja
• Személyi igazolvány adatai
• A beköltöző személyek száma, foglalkozása
• Francia bankszámlaszám és telefonszám (a magyar telefonszám nem jó!)
• Összjövedelme a családnak

Augusztus végén Apa kijött személyesen vadászni a családnak barlangot. Lassan szivárogni kezdtek vissza a leégett hasú tulajdonosok, ügynökök a városba. De a feladat nem lett könnyebb. Külföldinek nem szívesen, sőt inkább nem adnák ki, mutatnák be a lakást.

Apa stratégiát váltott. Francia barátja hívta fel Monsieur Mindenkitelfogadixot, Madame Mindenkitszeretixet háztűznéző időpontokért, s lám, pikk-pakk létrejöttek a randevúk. Élőben kiderült, hogy Apa fehér ember, kék szemmel, s tanítani fog a városban, nem kéregetni. Mosolygósan mondták itt is, ott is, hogy küldje el a fenti dokumentumokat. Apa elküldte. Apa várt. Érdeklődött. Várt. Érdeklődött. Várt. (Közben persze rohangált az A38-as igazolványért)

Közben beköszöntött az ősz és a család is megérkezett a városba.

Még pár napig a Pettson házban kell laknunk, amíg nincs lakás.

A személyesen megtekintett lakások száma 15 körül volt (értsd: 15 kikönyörgött, megszervezett randevú Monsieur Megmutixszal vagy Madame Szobaösszkomforttal). Ebből hatot, azaz 6-ot szerettünk volna kibérelni. Ez azt jelenti, hogy hatszor töltöttünk ki, majd fel minden szükséges dokumentumot más-más adatlapon mobilnettel, hiszen a Pettson házban az sem volt.

Ezek közül többnek nem volt elég a fenti adatkupac.

Madame Dilisazfix azt jelezte az egyik kiszemelt lakás ügynökeként, hogy nem hihető, hogy Apának havonta ennyi a fizetése (kétnyelvű szerződése a mellékelt dokumentumok között volt). Kérjünk egy igazolást a Magyar Külügyminisztériumtól, hogy tényleg havonta kapunk fizetést. Apa kért és kapott (!) angol-magyar igazolást. Büszkén elküldtük. Madame Dilisazfix jelezte, hogy nem jó, mert nem franciául van. Finoman jeleztük, hogy Európában elsődlegesen az angol a diplomácia nyelve, de az a szó, hogy „monthly” még a Google szerint is „havi” gyakoriságot jelez.

Madame Dilisazfix: akkor sem jó.

Itt Apánál elpattant valami, ami eddig türelmesen feszült. Maradék szalonképes szókészletével arra kérte Mme Dilisazfixet, adja írásba – elég lesz egy nyelven -, hogy ez így mégis miért nem jó???

Kaptunk az ingatlanügynökség vezetőjétől egy hosszú (francia) levelet arról, hogy hiába tartjuk őket rasszistának (mondtunk volna ilyet?), ők csak a megbízóikat védik, értsük meg, na.

Néhány helyen kezest kértek. Kaptunk is egyet, egy igen kedves diplomata barátunk személyében. A jelző kevés ahhoz, hogy lefedje, mekkora jófejség valakitől, ha kezességet vállal. Nemcsak bízik bennünk, hanem ő maga is benyújt és mellékel 10-15 ultra személyes információt (azt előkeresi, feltölti stb.stb.) magáról.

A diplomata kezes nem elég. Elhagyhatja az állomáshelyét, s akkor hol találják? Keressünk másikat.

Egy francia jezsuita barátunk szintén vállalta e hálátlan feladatot. Ő is elküldte nekünk az összes adópapírját az ország túlfeléről. A kiszemelt lakás ügynöke 3, azaz három hétig ült ezeken a vérrel-verítékkel, kínos beszélgetések, levélváltások útján szerzett értékes dokumentumokon, mire választ rebegett nekünk.

Nem. Sajnos a tulajdonos így sem szeretné nekünk kiadni a lakást.

Napról napra, hétről hétre vártuk a válaszokat, küldözgettük az újabb papírokat s nem értettük, mi a baj velünk.

Tudunk fizetni.

Határozott időre jöttünk, nem örökre (A jog a lakót védi. Sok tulajdonos attól fél, hogy nem lehet a bérlőt kirakni akkor sem, ha nem fizet évek óta).

Tudunk franciául.

Három gyerekkel vagyunk ugyan (négy van összesen, de most ezt ne is bolygassuk), de már nem kisbabák. Nem sírnak éjjel többet egy átlagos felnőttnél. Ők is szőkék, kékszeműek, ráadásul szépek (objektív szülői meglátás). Nem 1,5 szobás lakásokat céloztunk be, tehát szorongani sem terveztünk.

Két kezesünk is van.

Tényleg nem értjük.

Hat hét után egyetlen egy lakás bólintott ránk. Mondhatni az első helyre beköltöztünk, amelyik igent mondott ránk. Szerződést kötött velünk Madame Tejelszazfix ügynök, akinek több közvetítői díjat fizettünk, mint magának a tulajdonosnak.

Mivel itt bútorozatlan lakást lehet (?) csak bérelni, így 3 matraccal és néhány lábassal megérkezett kis csapatunk az új otthonunkba. Áramra még egy hétig várnunk kellett. Électricité? Piha! Lakcím: voilà!

(saját kép, a limitált kiadású kanapénkkal)

El kell ismerni néhány pozitívumot is a részükről.

Bicikli, mindenek előtt

A városka, ahol mi lakunk, egy bringa város. Itt ha autóval közlekedsz, magadra vess: haladni és parkolni nehéz lesz.

A drótszamárral közlekedőknek mindenütt elsőbbsége van. Kiépített bicikliút (jobb helyeken két sávos) mindenhol. Ahol mégsem, ott az úttesten elsőbbséggel haladhatnak. A szülők ilyennel szállítják a gyerekeket az oviba:

A nagyobb csomópontokon kerékpár parkolóházak vannak. Öltönyös, kiskosztümös dolgozók is becsekkolnak biciklivel, s kitipegnek gyalog a forgóajtón. Kifelé fizetsz az őrzött, esővédett parkolóhelyért.

A francia buszsofőrök valójában mandarinok?

A pesti tömegközlekedés után nekünk üdítő tapasztalat volt, hogy milyen türelmesek a buszsofőrök. Minden utasnak az első ajtónál érvényesítenie kell a jegyét/bérletét a leolvasó gépnél, s ez igen lassítja a felszállást. "Mozogjál már aranyanyám!" helyett itt békés nyugalommal vár a sofőr és minden felszállónak külön "Bonjour"-ral köszön. Tényleg mindegyik. Lehet, hogy ez külön bekezdés a munkaszerződésükben.

Az utcák igen szűkösek, állandóan valamit javítanak az utakon, s elképesztő helyeken kell a csuklós buszoknak kanyarognia a dugókban (eddig minden ismerős otthonról). De mindeközben a buszsofőrök halálos nyugalomban tekeregnek, várakoznak, lavíroznak. Én sima személygépjármű vezetése esetén is egy pesti reggeli dugó után sík ideg vagyok. Lehet, hogy a francia buszsofőrök titkos rekreációs órákon vesznek részt minden héten, sőtpláne nap? Honnan ez a belső béke? Talán a druida varázsitala?

A sorban állók szelidítése

A franciák - úgy tűnik - maguk is tudják, hogy a bürokrácia labirintusának építésében fekete övesek, így az ügyfelekkel igyekeznek kedvesen bánni. Bárhol nagyobb sor, tömeg alakul ki, megjelenik egy rendező, aki ügykör szerint tereli a "forgalmi dugóban" rekedt adófizetőket. Pikk-pakk nagyobb csoportokra osztja őket, aztán alcsoportokra. Végül 2-3 problématárssal barátkozhatsz, amíg ténylegesen sorra kerülsz. Addig is úgy érezted, halad valami előre.

Keveset keresel? Utazz olcsón!

A tömegközlekedés, de az országon belüli vonatozás is, jövedelem alapján fizetendő. Ha a tavalyi jövedelmed alacsony volt, idén olcsón közlekedsz. Ha többet keresel, drágábban utazol. Nekünk a tavalyi, magyarországi fizetésünk alapján sorolták be a bérleteink árát, így - no lám - a legolcsóbb bérlet áráért utazunk bármennyit. Ilyen buszsofőrökkel még drágán is!

A gasztronómiára s a nagy "francia életérzésre" most nem térnénk ki. Mindkettőről később.

(Asterixnek és Obelixnek csak a rómaiak által vezetett bürokrácia várát kellett bevennie a 12 próba alkalmával, az A38-as igazolványért. Nekünk a gallok alkotta rendszert kellett bevennünk. Mission impossible)

Franciaországban akkor irathatod be gyermekedet iskolába, ha van lakcímed. Lakást akkor bérelhetsz, ha van munkaszerződésed. Szerződésed akkor lehet, ha van francia bankszámlaszámod. Francia bankszámlaszámod pedig akkor lehet, ha van francia lakcímed. Na bravo. 

Minden gyerek lakóhely szerint kerül beiskolázásra. A körzethatárok online elérhetetlenek, a hivatalnokok sem ismerik, így csak onnan lehet tudni, hogy melyik iskolához tartozol, ha bemondod a (remélt) címet az önkormányzatban, és a készséges Madame Szöszmötix beüti a számítógépébe. Ekkor kiderül, hogy hova fog a gyermek járni. Így itt, az otthon jól bevált "átjelentkezünk a jobb suli érdekében másik lakcímre", nem működik. Mi barátainknak köszönhetően körüljártuk, hogy a lehetséges iskolák közül, hova lenne érdemes járni. De a beiratkozásra csak akkor kerülhet sor, ha már igazoltad, hogy az adott körzetben laksz. Ezt teheted a vágyott körzetben bérelt lakás (erről később) közüzemi számláival, vagy egy közüzemi számlákkal bíró lakos jóindulatú levelével, amelyben  jelzi a csatolt számlák mellett, hogy titeket befogadott "lakóként". A jó barátok aranyat érnek!

Otthonról (hónapokkal korábban) semmit se sikerült intéznünk, mert minden telefon végén elért gall hivatalnok készségesen jelezte, hogy nem hozzá tartozik az adott kérdés, s hogy szívesen megadna egy másik telefonszámot, ha ismerne ilyet, illetve kapcsol egy másik kollégát, aki éppen nem érhető el, mert szabadságon van, és sok sikert kiván a küzdelmeinkhez, de ne aggódjunk nem fog simán menni, előre megmondja.

Megérkezve pedig hamar megtanultuk a randévú szót: ha már bent vagy egy hivatalban, akkor is csak akkor állnak veled szóba, ha előre időpontot foglaltál. Igy van ez az orvosnál, a bankban, az önkormányzatnál, a szociális ellátó rendszerben. Ha van időpontod, annak pontossága viszont senkit sem érdekel: előbb vagy később érkezel, tök mindegy. A lényeg, hogy van randevúd. Hasznos tapasztalat, hogy zárás előtt, és a határidő lejárta előtt felgyorsulnak az események a hivatalokban: hirtelen működik a nyomtató, gyorsabban elkészülnek az igazolások, rövidülnek a procedúrák, előkerülnek a szükséges formanyomtatványok. Rekord idő alatt szerzel Monsieur Aktakukixtól A37-es pecsétet, s mehetsz a következő akadályhoz. De az már zárva lesz, muhaha.

A hivatalok ügyfélfogadásával kapcsolatban tudni kell, hogy hétfőn szünnap van többüknél. A bankok például nincsenek nyitva. (cserébe a szombat gyakorlatilag munkanap) A többi napon pedig 12 és 15 óra között, jó esetben 12 és 14 között nem szabad zavarni még Monsieur Megmutix, az ingatlanügynököt sem, ugyanis ebédel. Az pedig védett idő. Így lehetséges, hogy a pl.a posta 9-12 illetve 14-16 óráig van nyitva, amire nagylányunk csak annyit mondott, hogy akkor inkább dolgozik a postán, mint iskolába jár, ami számára 8-tól 17 óráig tart, egy órácskás ebédidővel, órák közti szünetek nélkül. Nem boríték volt a jeled az oviban, így szó sem lehet róla.

Sietve megjegyezzük, hogy mindig akad egy-egy üdítő kivétel. Madame Segítekazfix banki hivatalnok például már járt Budapesten, ráadásul tetszett neki, így még aznapra tudott időpontot adni, hovatovább az ebédidejében! Röpke fél óra alatt elintézte azt, amit hónapok óta kérvényeztünk, telefonáltunk, mellékeltünk, írásba adtunk, stb. Isten áldja a jóságát és látogasson el Hévizre is!

Most az ősz derekán ott tartunk, hogy van már igazolásunk (egy kézzel írt fecni pecséttel) arról, hogy elindítottuk az igazolási procedúrát az A38-as igazolvány iránti kérelmünkről. Dilisek ezek a gallok.

Egy kedves, nagylelkű, régi ismerős felajánlotta, hogy amíg nem találunk saját lakást, lakhatunk a lakatlan házukban, a városka szélén. Óriási kedvesség a részéről, amiért nem tudunk eléggé hálásak lenni!

S ahogy a hetek teltek, s a lakástulajdonosok sorra utasítottak el bennünket, úgy nőtt a hálánk nagyobbra, hogy van fedél a fejünk fölött, s még a hatodik(!) héten is ott lehetünk.

A házikó azonban igen speciális volt. Sok éve nem lakta már senki, így az idő(járás) megrágta, kilyukasztgatta a falait, ajtajait kívül-belül.  Amolyan raktárnak használta a család. Minden volt benne s valahogy mégsem volt semmi a helyén. Ezért neveztük el, az általunk szintén igen kedvelt mesefigura otthonáról, Pettson bácsi háznak ideiglenes hajlékunkat.

Rengeteg biztonsági zár volt például az ajtón, de maga az ajtó lyukas volt. Ha be is zártunk minden ajtót gondosan távozáskor, a terasz ajtó biztosan nyitva maradt: nem működött a kilincse, így ott bárki bejöhetett. A víz nem ment fel az emeletre, de a földszinti mosokonyhából viszont kijött: ha akartad, ha nem. A Deák téri aluljáró gyorspéksége megirigyelhette volna az ipari sütőt (12 tepsi volt benne) a szobánkban; volt egy könyvesszekrény a konyhában; egy méretes kockatévé a fürdőszobában. A fűtés és a mosógép nem volt bekötve, de a nappali ajtaja mozgásérzékelős volt, mint a boltok bejárata. Igaz, nem is működött, csak kattogott szorgalmasan, ha elhaladtál alatta.

Egyik nap megjelent Madame Maxiszív, a házinéni két kismacskával. Azt mondta, a parkban találta őket, nem lehetett ott hagyni őket, annyira édesek. Neki van már négy otthon, így ezeket most itt hagyná a fürdőszobában, amíg nem jelentkezik értük valaki.

A kiscicák az óriáskádas fürdőt azonnal birtokba vették. Különösen a törülközőszekrény tetszett nekik nagyon: pihe-puha és tiszta. Volt. Madame Maxiszív könnyes szemmel nézte, ahogy a kis drágák szétcibálják, pisilik a törülköző készletét, ugrálnak föl a tükörre, csúszkálnak a kádban. Az én szemem az ammóniaszagtól könnyezett illetve a hálától, hogy a saját pipere holminkat nem hoztam ebbe a helyiségbe.

Ilyen kicsik, olyan cukik, biztosan hamar jelentkezik értük valaki - mondta a házi néni, s távozott.

Éjjel jött egy sms. Azt hittük baj van, így Apa ugrott és olvasta: hajtsuk le a wc fedelét, nehogy belefulladjanak a kis drágák a lefolyóba. Férjem döngő (s vacogó, hiszen közben fú be az ajtón az északi szél) léptekkel ment föl a pinceszobánkból az emeleti macskarezidenciába, titkon remélve, talán már későn.

De nem. A cicusok remekül szórakoztak a kis palotájukban, s hetekig nem jelentkezett értük senki.

Én minden undoromat legyőzve igyekeztem tisztán tartani a levegőtlen helyiséget. Kisebbik lányunk még szeretetet, játékot, sőt élelmet is nyújtott nekik. Ám a szag, ami esténként "hazaérve" várt minket az egész házban, az mindent felülmúlt.

Be kellett látnunk, Madame Maxiszív ugyanolyan nagylelkűen fogadja be a hajléktalan magyarokat, mint a kóbor kismacskákat. Életigenlése tényleg példaértékű.

Mi viszont nem most szerettük meg a cicákat. És nem, nem kereszteltük el őket Finduszegy, Finduszkettőnek.

Bekapcsoltuk a tartalék tápegységeket is lakáskereső gépezetünkben. Ahogy a Ponyvaregényből megtanultuk: Megmondom mi lesz. El leszünk utazva, de gyorsan.

Nagy kedvenceink a kis gall falu lakói. Humoruk, életfilozófiájuk, összetartásuk szívünkhöz nőtt.

Gondoltuk - egyszer élünk - belekóstolunk a vidám Gallia életébe egy időre. Nem örökre.

Nekivágtunk hát Franciországnak 3,5 gyerekkel és egy autóval munkavállalóként, jóhiszemű külföldiként.

Tudtuk, hogy az eleje nem lesz egy könnyed, francia románc, de hogy még tréfás képregény se, azt nem.

Nem célunk egy nemzet kigúnyolása, saját kis hazánknak is meg vannak a maga furcsaságai. Csupán tapasztalatainkat, kalandjainkat szedjük itt csokorba - több lelkes szurkolónk kérésére. Az események sodrásában azonban sokszor nem tudtuk már, hogy sírjunk-e vagy nevessünk, így úgy határoztunk, inkább az utóbbi.

Voilá, a pucér valóság:

Családunk 6 fős. Ebből egy gyermeket (Nagyfiú) Magyarországon hagytunk kollégiumi iskolában (saját akaratából; ó ne sírj, anyai szív!), s egy fő beszéli jól a gallok nyelvét közülünk (oui, le pére).

Apa tehát feladatot/munkát kapott a francia oktatásban. Hurrá.

Anya bármennyire is rajong a magyar beszédért, a gallok között kevéssé űzheti szakmai hivatását, sőt továbbmegyünk, szégyenszemre megengedi gyermekeinek a raccsolást. Ó, ihgalom atyja, ne hagyj el!

Nagylány a francia oktatás számítása szerint collège-be jár, ahová aprócska német nyelvtudással érkezett. Megörülve e remek nyelvnek ezen az elzászi területen, szerencsétlent német szakos osztályba helyezték, ahol néhány tárgyat ezen a nyelven tanul (gyk.hallgat). A francia az alapvető tanítási nyelv, ugye, így kell egy idegennyelv is ennek a helyes nagylánynak: legyen mondjuk az angol. Így mindjárt három nyelvet tanul csórikánk.

Kisebbik lány a harmadik általánost fejezte be Budapesten, s gyanútlanul azt gondoltuk, a 4. osztályt fogja francia nyelven elkezdeni Galliában. Itt azonban Monsieur Szakfütyix a születési év alapján sorolta be szegény évvesztesünket, így a magyar rendszer 5. évfolyamának megfelelő évfolyamba tették. Hiába tiltakoztunk. A törvény, az törvény. Kezdetben a nyelvi nehézségek miatt a tantárgyak többségében ez egyelőre édesmindegy volt, de matematikából hamar kiderült, hogy jól jött volna az a 4. évfolyam. Teher alatt nő a pálma, csillagom.

Kisebbik fiú nagycsoportba lépett szeppenten szeptemberben. Az óvoda vezetőjének első kérdése az volt, hogy ugye tud olvasni már az öt éves gyermekünk? Nem. Speciel írni sem. Ez az óvodai évfolyam un. iskola előkészítő csoport, márciusra írni fognak, s aludni már nem lehet ebéd után. Az első hetekben óvónénink rendre panaszkodott, hogy fiunk a meseolvasásba belealszik. Pahdon. Egy szót se ért a meséből!

Nos, így kezdtük a tanévet egy kis gall városkában, kiknek lakói nem hajolnak meg Cézár előtt és nem ismerik a Túró-Rudit.